Hősünk, Felméri Kázmér visszatérve gyermek és fiatal, felnőtt éveinek helyszínére a patakparti malomhoz, nekiáll újraépíteni az időközben összedőlt malmát és életét. Fia Kiskázmér -becsületes nevén Nagy Adófőnök- társaságában sem használ más iránytűt, mértéket, mint, ami a malomtól malomig vezető nagy kör mentén vezette. A körorvos Ihari Kanut, a hegyi pap, a jegyző, a báró kasznárja, Fülöp a fuvaros, magányos szolgálati útjaikon összetalálkozva, csiszolt szójátékokkal szájukban, sok humorral fűszerezve gondolatokat cserélnek, nagyot szóló igazságokat küldözgetnek egymás felé . Vitáikba egyre hangosabban szivárog be a háború előtti vészterhes ideológiák fülsiketítő zaja, egy Felméri-féle provokatívan nihilistának bélyegzett magatartás pedig, mindkét táborban indulatokat vált ki, de legalábbis homlokot ráncol. Karácsony a nagy igazságkeresésben felhevült figuráit át-átküldi és bele-belejti a folytonosan leomló partú patak hűsítő vizébe. Egyedül Veron, a ház körüli asszonyteendőket ellátó régi ember az, aki lenyelt mosolyaival és könnyeivel egyértelműnek látja az engedély nélkül épülő malom körüli történéseket. Pipánszki Pipán (Felméri) és fia felfedzőútjait sokszor keresztezi sárga kancája hátán, távolba révedő tekintettel a báróné, Nofretete, nem kevés ellenszenvet kiváltva a bennszülöttek nyugalmában. Mígnem szembe nem fordulnak egymással...
Hogy miképp lesz mégis egyenes és távolba vezető a hazatatalás görbe útja? Miképpen lép el a patak mellől ismét az ember, majd egy másik és egy harmadik a csillag minden irányába? Miért meríti meg őket az idő patakában az örökké forgó malomkerék? Ennek kiderítéséhez kedvcsinálóként idehívnám a könyv élvezetes nyelvi fürdővel felérő sorait.
........
- Hát igen - nevettem ki magam igazi jókedvvel. - Nézzen meg, Nofretete. Nem tudom, tudja-e, ki vagyok és mi vagyok. Az a gyanúm, hogy időközben rájött már. Én csak most jöttem rá.
- Nos? - biztatott kedves kíváncsisággal.
- Egy vénülő, hiú szamár.
- Nem nagyon örvend a találkozásunknak.
- Nem mernék rá megesküdni, hogy szívrepesve jöttem.
Az ablakhoz lépett, lenézett a térre.
- Ezt nem is vártam magától.
Egy kicsit rámmosolygott, kesernyésen és engesztelően.
- A kesztyűmet azért levethetem, ugye? - kérdezte. És mintha nagyon érdekelné, lenézett újra a térre. - Erkélyes szoba?
Fölemeltem a kesztyűjét és megnéztem.
- Mondja, hallott már valamit a sugártörésről?
- Régen. Tud valami érdekeset róla? - kérdezte szép, állatszelídítő hangon.
- Ha a fénysugár ritkább közegből, például a levegőből sűrűbb közegbe hatol, például vízbe, akkor eltér az eredeti irányától, és megtörik. De ha újra kiér az előbbi közegbe, akkor visszanyeri régi irányát.
Néhány pillanatig a levegőbe nézett.
- Értem. Maga a fény. A levegőből jön, s én a sűrűbb közeg vagyok, amely megtöri.
- Körülbelül - hagytam rá.
- Ne aggódjék - rázta a fejét. - Hamarosan vissza fog jutni a szabad levegőre. S akkor vissza fogja nyerni töretlen fényét...
- Maga nagyon értelmes, Nofretete. Amit magamról nem mondhatok el.
Vékony ujjai könnyedén a levegőbe emelkedtek. Az értelem, mondta, nem minden. Az értelem néha gonosz ellenség.
- Nincs itt hideg? - kérdezte aztán.
.......
( eladó malomról ajánlatokat a fenti címre várok )