Azt gondolom, hogy nem feltétlenül ezoterikus tanácsadó könyveket kell olvasnia annak, aki úgy érzi, hogy nem találja a helyét a világban. Nem kell ahhoz elutaznia Elizabeth Gilbert nyomán a nagy világba sem, hogy megtalálja önmagát, nem kell folyton Coelhót bújnia, hogy rá jöjjön végre, hol vár rá a boldogság. Nem kell megtennie semmilyen hosszú, viszontagságos utat sem. Egyszerűen el kell olvasnia egy igényes hangvételű és stílusú könyvet, mégpedig a Napos oldalt. Amellett, hogy magas szintű irodalmi élménnyel lesz gazdagabb, nagy valószínűséggel másként fogja látni a világot és a saját életét. Mi több, vélhetően rá fog jönni arra is, hogy nincs őneki semmi baja. Hogy nincsenek „előtte zárva a kapuk, ablakok, szívek mind”. Talán észre fogja venni és megtanulja értékelni az élet napos oldalát, és rájön,hogy ennyi a titok.
Hogy ezt hogyan kell csinálni, megmutatja Felméri Kázmér,aki sosem foglalkozott ezotériával,és akivel igazán nem bánik kegyesen a sors, mégis oly derűsen,annyi humorral és iróniával tudja élni az életet. Aki annyi csalódás és nélkülözés ellenére is olyan ember tud maradni,amilyenek mind szeretnénk lenni. Én legalább is biztosan.
Nos, mivel Cserke nevezetű olvasótársam rám hagyta a tartalmat, elmesélem, hogy az intelligens,szellemes, és minden körülmények között emberséges Kázmérunk állását elveszítvén , a hangulatos kisváros életművész-világából beteg édesapjához utazik falura. Az örökségként rámaradt falusi vízimalomban a kis cselédlány, Veronka, továbbá Kati kecske, Maszat kutya, Flórián kakas, egy macska,egy öreg rigó, néhány csirke és egy nyuszt társaságában éli látszólag gondtalannak tűnő életét.
"Elképedve és megbotránkozással vonult ki a szobából. Pedáns kecske volt, kissé talán nyárspolgári gondolkodású. A humor iránt nem volt érzéke, akárcsak néhány heptikás léleknek és városi pléhpofának, akiket szociális problémáik és székszorulásuk állandóan akadályoz abban, hogy elmosolyogják magukat."..."Unalomból elsétált néha a falun át a vasúti megállóig, megvárta a vonatot, és lebilincselve bámulta a mozdony pöfögését meg a vasúti kocsik gyors csattogását. Ez a látványosság volt legszenvedélyesebb szórakozása. Ha olykor elkésve érkezett az állomáshoz, s a vonat történetesen már indulóban volt, vad futással igyekezett az utat megkerülni, és az alsó sorompóhoz érni. Ott aztán felágaskodott a sorompóra, és úgy gyönyörködött a vonat pompás gördülésében. Hazajövet útba ejtette a községi szérűskertet, mert volt ott egy fiatal csikó ismerőse. Szeretett volna eltársalogni vele, meg is szólította, de nem sokra ment az ostobával, az csak röhögött, körbenyargalászott, s ha elunta, nagyokat rúgott a hátsó lábaival, aminek nem sok értelme volt. Kati visszakullogott hát a malomhoz, és a kutyával próbált valami unaloműző eszmecserét. De Maszatnak, amint a hagyatéki leltár kapcsán már jeleztem, sok volt a bolhája, mindegyre lefarolt, és a fejét úgy eldugta valamelyik lába mögé, hogy ember volt, aki kitalálta, hol végződik a képes fejtörő, és hol kezdődik a kutya."
A mérhetetlen szegénységet,nélkülözést is mi mással, mint humorral szemléli.
"- Rossz érzés az, ha az embernek megeszik személyes ismerőseit - mondottam Veronkának. Veronka kiderítetlen okoknál fogva nem törődött a jércékkel, és boldog volt. Pénzt adtam neki, hogy vásároljon be egyet-mást, mert a háztájunk már olyan üres volt, hogy az egereink már vándorbotot vettek a kezükbe. Meghagytam, hogy ha a faluban a kövér papnéval találkozik, ne felejtsen el neki illedelmesen kezet csókolni. S ha az öreg kotló azt találná kérdezni, hogy vétkeztünk-e ketten a hatodik parancsolat ellen, felelje azt, hogy mi az egész kőtábla ellen vétkeztünk. Meghagytam a kis cselédnek azt is, hogy ne sokáig hallgassa a térzenét, térjen vissza mielőbb a malomba, nehogy valaki ellopja. Etesse meg a háznépet, adjon a kis nyusztnak egy kis mézet, az öreg rigónak, mivelhogy kihullottak a fogai, és csak lágyeledelt eszik, néhány hangyatojásból rántottát. Maszatnak jó a maradék puliszka is, a macska meg gondoskodjék magáról, van elég egér a tagban."
Veronka féltékenykedéseitől kísérve keveredik kalandba, „szép esti csobbanások”-ba a szomszéd malomban élő Ágnessel, aztán az igaz szerelmet keresve érkezik Dukics Anna után Pestre.
"Két hétig csavarogtam várakozva és ügyefogyottan. A gyomrom tájékán valami nyomás jelentkezett. Nem tudom, a salad de boeuftől-e vagy attól a galuskától, amelynek alacsonyrendűségi komplexum a neve. A vágyak és a csinos szavak, amikkel tele voltam, lekókadtak, mint a tökvirág. Az Anna gyöngéd vitorlái csak nem akartak feltűnni a kormos, ködös láthatáron. Évek múlva, amikor megfordultam azokon a helyeken, ahol Annára várakoztam, a házakat, utcákat, tárgyakat egészen másnak láttam. A vágy a látóidegeinket is megtámadja, mint a süketfajd látását. De butaság volna tagadni, hogy ragyogó ez a vakság, és kellemes ez a süketség, amely erőt vesz rajtunk."
A főváros bohémvilágából Párizsba vezet az útja,
"Tavaszi esőcseppek hulltak a fákról. Ott állottam a fűszeres, nagy Párizs közepén, és éhségnél egyebet nem éreztem."
majd vissza Pestre,ahol Anna tökéletes hasonmásával köt házasságot , és mintha rendeződni látszódna az élete: feltűnik a törékeny boldogság látszata,saját műterme lesz, megszületik Kiskázmér,megtalálja Veronkát is, de végül hazatér oda, ahová "vonulnak a madarak".
"Hamarosan elkészültem magammal. A földön, gondoltam, valószínűleg mindenki számára van egy keskeny gyalogösvény, amely az örömök és a megnyugvás eldugott forrásához vezet. Én elindulok visszafelé, a magam ösvényén. Van, akinek éppen ide vezet az ösvénye, ahonnan én most indulni készülök. Az örömeink és létformánk nagyon különbözők."
Most vicces, hogy tavaly az egyik blogbejegyzésemnek A Karácsony hangulata a részletekben rejlik címet adtam. Pedig akkor még nem is olvastam Karácsony Benőt…Most ezt (és olvasótársamat) kell megismételjem: Karácsony hangulata a részletekben rejlik. A könyve minden lapjáról annak ellenére sugárzó életszeretetben, gyengédségben, hogy a főhős egy élhetőbb, könnyebb világ és a boldog szerelem után sóvárog. A természet és a falusi életforma végtelen tiszteletében, az állatok szeretetében,az emberábrázolásában és legfőképpen a humorában. A nagyon-nagyon kifinomult és ironikus humorában, amitől végül mégis kicsit szomorú leszel.
A könyv boldogtalanságtól szenvedő egyéneknek kötelező olvasmány.
Nem dicsekvésként említettem, hogy most kezek ismerkedni a méltatlanul mellőzött erdélyi íróval.Szerencsének tartom,hogy vár még rám néhány műve , van mit pótolnom. Ettől is szép az élet.
Hálás vagyok Cserkének a könyvért.