Most akkor szeretem Szabó Magdát vagy nem szeretem? Ezt a kérdést már többször magamnak szegeztem, így együtt érzően olvastam a Háy János által írt nekrológot, melyben ő is erről lamentál. http://hay.irolap.hu/hu/emberi-szuksegszeruen-emberi
Szabó Magda kumacsos könyve, melyben Haldimann Évához írt leveleinek válogatását adják közre, megint a "szeretem" felé billentette a mérleget. Ahogy Háynak, úgy nekem sem elég modern író ő, de pl. Az őz, és különösen Az ajtó című regénye teljesen beszippantott. Utóbbiról ezt írja Haldimannak: „Az Ajtó frenetikus siker lett, ezt holtig nem értem. Olyan unheimlich könyv.”
Ha normális országban élnék, akkor a rendszerváltásról és a kilencvenes évek elejéről írt megjegyzésein térdemet csapkodva röhögnék, de inkább elfacsarodik a szívem, mert az akkori tükörben a mai társadalom és közélet is visszacsillan. (Ld. a keresztény-tyén-tyény kifejezés következetes használatát és a magyarkodó köpönyegforgatók jellemzését.)
Én nem érzem egyértelműen, hogy az írónő számított a levelek halála utáni kiadására, ha ez így lett volna, talán tartózkodott volna a pletykáktól, amelyek egyébiránt oly üdítően színesítik a könyvet. Azért a pletyka tényleg jó műfaj, nem veszít érdekességéből még 20-30 év után sem! Örömmel vettem az írónő véleményét az un. női bulvárírókkal kapcsolatban, akiket ma sajnos gyakran „női irodalmárként” tartanak nyilván. „Azért az rémes, ha meggondolod, hogy bármilyen koldus az ország, krimit és pornót meg amit legjobban gyűlölök, női nők szerelmi nyekergését veszi.”
Gyakori kérdés, hogy lehet-e, illik-e idegen szavakat és kifejezéseket használni nyelvünk színesítésére? Úgy tűnik, Szabó Magda szerint igen, legalábbis a közvetlen, baráti kommunikációban megengedhető, persze egy olyan emberrel aki maga is idegen nyelvi közegben él. Nagyon szellemesen bök be egy-egy német, francia vagy angol kifejezést. Két európai értelmiségi nő kódrendszerébe ez bőven belefér.
Meglepett, hogy az egyébként nagyon hiú írónő időnként mennyire szenvedett az ünnepléstől, a sok megkereséstől. Érzékletesen írja le az egyedüllétre vágyódás és a kifelé fordulás kettőségét. „Kumacs, szenvedek, s az megy egyedül, de térdig járni rózsában sose kényszerülj, se üres szobában visszagondolni, hivatalosan élő klasszikus lettél.” Talán ennek a fene nagy ünneplésnek és Szobotka felfedezésének is korábban kellett volna jönnie. Ahogy a Szobotkáról írt könyve után sem, a levelek alapján sem tudom eldönteni, hogy a szerelem, a szánalom vagy az elvesztésétől való félelem vezérelte-e Szabó esztétikai ítéletét.
Aki már olvasta a kumacsos könyvet, annak szeretettel küldök millió karmicot, ezer dagasztást, két lábvakarást és egy párnarongálást, aki pedig még nem, az olvassa el és szálljon be ebbe a titkos, kutya-macska társaságba!
Korábban lásd Vesta bejegyzését a könyvről!
Szabó Magda: Drága Kumacs! Levelek Haldimann Évának .– Bp.: Európa Kvk., 2010.